Az első dolog amit megtanulsz, ha a magyar választási rendszerbe mélyebben beleásod magad: a listás százalék nem az eredmény. A közvélemény-kutatások csak egy apró darabot mérnek egy bonyolult gépből. Egy párt 48%-on is nyerhet kétharmadot, és egy párt 52%-on is ülhet ellenzékben. Ennek a mechanikájának a megismerésére csináltam egy szimulátort — adat, nem jóslat.
A cikk végén lehet rákattintani — de előtte érdemes végigolvasni, miért rakható össze egyáltalán ilyesmi.
A rendszer röviden
A magyar Országgyűlés 199 mandátumból áll. Ebből:
- 106 egyéni választókerületi mandátum — minden kerületben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja (first-past-the-post, mint az angolszász rendszerben)
- 93 listás mandátum — egy országos lista alapján, d'Hondt-módszerrel szétosztva, egy sajátos „kompenzációs" csavarral
A kritikus rész a kompenzáció. A listás szavazatok nem egyszerűen a „százalék × 93"-nak felelnek meg. A rendszerhez hozzáadódnak az egyéni kerületekben szerzett, de mandátumhoz nem vezető töredékszavazatok — és a győztes egyéni jelöltek „fölösleges" szavazatai is. Ezt az összegzett, országos mennyiséget d'Hondt-tal szétosztják, így alakul ki a 93 listás mandátum.
Ha egy egyéni kerületben a Fidesz jelöltje 48%-ot kap (és nyer), az ellenzéki jelöltek 52%-a elveszne — hacsak nem kompenzálják őket a listán. Az új rendszer (2011 óta) viszont a győztes pazarlási szavazatait is kompenzálja: a nyertesnek a második helyezett plusz 1 szavazat feletti része a listás elosztáshoz visszaadódik. Ez erősen kedvez a nyerő pártnak — többet kap, mint amennyi csak a listás arány alapján járna.
Miért nem 50%?
A kétharmados többség 133 mandátum. Ha egy párt minden egyéni kerületet megnyerne (106 mandátum) és a listás 93-ból is kapna legalább 27-et, meglenne a kétharmad. Mivel az egyéni kerületek relatív többséggel dőlnek el, egy megosztott ellenzékkel szemben a nyerő párt jelöltjei 40-45%-kal is sorra nyerhetnek. Ez az oka annak, hogy 2014-ben a Fidesz 44,87% listás arányon is kétharmadot kapott.
Ha az ellenzék viszont egyesül egyetlen jelölt mögé minden kerületben — ahogy a Tiszával most 2026-ra kirajzolódik —, akkor a kép teljesen megváltozik. Egyetlen egyesült ellenzéki jelölt simán megverhet egy Fidesz-es 45%-ot egy 52%-kal.
A szimulátor mit csinál?
Lényegében egy matematikai játék: beállítod a pártok listás százalékát, és én kiszámolom, mit kapnának ebből mandátumban. A kiszámítás három lépésben történik:
- Egyéni kerületek szimulációja. A 106 kerület eredményét egy egyszerű modellel becslem: a listás százalékokat kerületi szintre vetítem, a kerületi történelmi eltérésekkel (Budapest, Pest megye, Kelet-Magyarország eltérően szokott szavazni). Az egyes kerületekben a legmagasabb szavazatot kapó jelölt nyer.
- Listás + töredékszavazatok. A listás szavazatokhoz hozzáadom a töredékszavazatokat (veszteseknél a teljes, győzteseknél a második feletti rész), és ezt d'Hondt-módszerrel elosztom.
- Összegzés. Az egyéni + listás mandátumok összeadása, és ebből „ki éri el a kétharmadot, ki csak az egyszerű többséget, ki ellenzék" kép.
A szimulátor nem jóslás. A modell közel van a 2010-es és 2014-es történelmi eredményekhez, de ezzel együtt is simán ±10-15 mandátumnyi hibahatárral dolgozik. Ami hasznos benne: a mechanizmust látod. Ahogy csúsztatod a Tisza % csúszkáját, meglátod hogyan csap át a rendszer ellenzéki többségbe, és milyen Tisza-arány kell a kétharmadhoz.
Miért csináltam?
Két okból. Az első: bosszant, hogy a magyar politikai beszélgetésekben a rendszer mechanikája lényegében sose téma. Mindenki a listás százalékokról beszél, mintha az lenne az eredmény. Közben a kulcs az, hogy ez a százalék hogyan csapódik le a sajátos rendszerben. A 2014-es kétharmad és a 2018-as kétharmad ennek az ára.
A második: az „interaktív oktatás" erejében hiszek. Egy statikus infografika megmagyarázza a rendszert — igen. De egy csúszka, amit te magad mozgatsz, és látod ahogy átugrik 130-ról 135-re, vagy 92-re — az megmutatja a küszöbszerűséget. A rendszer nem lineáris. Kis változások egy bizonyos zónában nagy eredmény-átrendeződést okoznak.
Amit nem csinál a szimulátor
- Nem kezeli a nemzetiségi listákat (a 199-ből 1-6 mandátum ide megy, ha a nemzetiségek kihasználják a kedvezményes kvótát). Ez a valóságban az egész rendszert néhány mandátumban eltolja.
- Nem modellezi a határon túli szavazatokat (~200 000 külföldön leadott szavazat, döntően Fidesz-re — ezek listás szavazatok).
- Nem számol taktikai szavazást — azt, ha valaki a preferált párt helyett a „legkisebb rossz"-ra szavaz.
- Nem tudja a kerületi kampányok hatását. Egy karizmatikus helyi jelölt simán felülmúlja a listás átlagot — ez a modell átlagol.
Ezek mind ismert korlátok. A szimulátor nem egy pontos előrejelzés-gép, hanem egy tanítóeszköz, ami megmutatja, mire képes a rendszer.
Hogyan olvasd az eredményeket?
Amikor rákattintsz a szimulátorra, három dolgot nézz meg:
- Mandátum-szám pártonként — az abszolút számok, amik a parlamentbe kerülnek
- A többségi küszöb — 100, 133, 166 (egyszerű, kétharmad, háromnegyed)
- A listás % vs. mandátum % különbség — ez megmutatja a rendszer torzítását. Minél nagyobb a különbség, annál inkább „nem arányos" a rendszer az aktuális erőviszonyokban.
Tanulság
A választási matematika unalmas. Elveszik benne a drámai narratíva, amit egy „48%-on áll a Tisza!" címsor adna. Cserébe megmutatja, mi fog történni — és mik a rendszer szerkezeti korlátai.
Ha 2026 áprilisában valóban választások lesznek, és a Tisza a jelenlegi irányvonalat tartja, akkor a modellem szerint ez nem csak egy „Tisza-győzelem" lesz. Ez egy rendszer-váltó választás — egy olyan kétharmad-váltás, amilyen 2010-ben történt, csak most fordítva. Hogy ezt jól vagy rosszul éli meg az ország, azt az idő dönti el. A matematika annyit mond: a rendszer pont úgy van megcsinálva, hogy ez kemény csapás lehet.
Epilógus — ami valójában történt
A cikket 2026 márciusában írtam. Azóta megvolt a választás április 12-én, és a rendszer mechanikája pontosan úgy működött, ahogy leírtam — csak a szereplők cseréltek.
A Tisza 53,18% listás szavazattal 141 mandátumot szerzett a 199-ből. Az arány: 70,85% — jóval a kétharmad (133) felett. A Fidesz-KDNP 38,61%-on csak 52 mandátumot kapott, a Mi Hazánk pedig 5,63%-on 6-ot. A DK, az MKKP és a többiek listán kiesett. A részvétel 79,69% (belföldi) lett — a legmagasabb a rendszerváltás óta.
Ez a disproportionalitás pontosan az, amire a cikk figyelmeztetett: 53%-ból 71% mandátum lett, mert az egyéni kerületekben (96 a Tiszának, 10 a Fidesznek) a rendszer megint a győztest jutalmazta. A kompenzációs mechanizmus ugyan lefaragott valamit — a listás arány 53,18% volt, a mandátum-arány „csak" 70,85% — de a 46 egyéni mandátumos eltérést nem tudta kisimítani.
A mérések — ki találta el, és ki nem
Az utolsó mérési körben tíznél is több intézet publikált eredményt. Két végletet érdemes kiemelni — és egy mintázatot.
A március 17-20-i utolsó Medián-kutatás Tisza 58%, Fidesz 33%-ot mért — 25 pontos előnnyel. A valóság 14,57 pontos Tisza-előny lett, tehát Medián ~10 ponttal fölé mérte az előny nagyságát. De ami igazán számít: a mandátum-projekciójuk 138-143 mandátumot jósolt a Tiszának. A valóság: 141 — pont az intervallum közepén. A Fidesznek 49-55-öt jósoltak, lett 52. A direkció és a nagyságrend tökéletes.
A kormányközeli Nézőpont ugyanebben az időszakban Fidesz 46%, Tisza 40%-ot mért — tehát 6 pontos Fidesz-előnyt. A valóság 14,57 pontos Tisza-előny lett. Ez 20,57 pontnyi eltérés — rossz irányba. Az intézet ráadásul a választást megelőző napokban 66 egyéni mandátumot jósolt a Fidesznek és 39-et a Tiszának. A valós eredmény: 10 vs. 96.
A torzítás nem véletlen
A 2026-os ciklusban a kormányközeli intézetek — Nézőpont, Századvég, XXI. Század Intézet, Alapjogokért Központ — mind ugyanabba az irányba tévedtek: felfelé mérték a Fideszt és lefelé a Tiszát. A független intézetek — Medián, Publicus, Závecz Research, 21 Kutatóközpont, Republikon, IDEA, Iránytű — mind a másik irányba, Tisza-előnyt mértek, ami végül valósággá vált.
Ha ez véletlen statisztikai hiba lenne, a torzítás mindkét irányban előfordulna — egyik hónapban egyes intézetek túlmérnék a Fideszt, más intézetek a Tiszát. A mintázat viszont egyoldalú, intézmény-függő és következetes: pontosan azok az intézetek mérik éveken át fölé a kormánypártot, amelyek üzletileg-tulajdonilag-finanszírozásilag kormányközeliek. Ez nem közvélemény-kutatás a klasszikus értelemben. Ez politikai termék, amit nézettséghez vagy morál-erősítéshez állítanak elő.
Amikor legközelebb egy mérést olvasol, nézz rá három dologra: (1) ki a tulajdonos / megrendelő, (2) milyen volt a múltbéli eltalálási aránya az utolsó 2-3 választáson, (3) milyen irányba tévedett, ha tévedett. Ez a három adat többet mond, mint maga az aktuális százalék.
Tanulság a számokon túl
Három dolog, amit ebből érdemes vinni:
- A rendszer-torzítás kétélű. 2010-2022-ben a Fidesz hasznára vált. 2026-ban a Tisza hasznára. A rendszer nem pártos — csak nem arányos. Aki építette, arra számított, hogy mindig ő lesz a győztes oldalon.
- A közvélemény-kutató intézetek nem egyenlő súlyúak. A Medián most bebizonyította, amit évek óta sejthettünk: a metodológia és a függetlenség számít. A Nézőpont is bebizonyította az ellenkezőjét.
- Magas részvétel = nagy változás. 79,69% belföldi részvétel — 2022-ben ez 69,5% volt. Amikor a „csendes többség" mozdul, a mandátum-rendszer felerősíti.
A cikk eredeti tanulsága — „a listás százalék nem az eredmény" — sosem érvényesült ennyire drámaian. 53% → kétharmad. Ez maradjon a fejedben, amikor bárki a következő választásról vagy a következő mérésről akar veled beszélgetni.
Az arányos választási rendszer a békeidők demokráciáé. A vegyes-többségi rendszer — mint a magyar — azoké, akik el akarnak dönteni dolgokat.
